Milyen adaptogén növények léteznek?
Talán az egyik legismertebb az ázsiai ginzeng (Panax ginseng). Kínában már évezredek óta fogyasztják élelmiszerként a növényt, azonban fiatalító és erősítő hatása miatt több mint 2000 éve gyógynövényként is használják. A gyógyászatban a legalább négy éves növény gyökerét használják fel. A gyökér sokszor jellegzetes, emberre emlékeztető, végtagszerű elágazásokkal rendelkezik, ezért alakulhatott ki az az elképzelés, hogy a növény a test minden részét erősíti, így mindenféle betegség kezelésére felhasználták. Latin neve is erre utal: panacea = csodaszer, mindenre jó gyógyír. A jelentős kereslet miatt Kína a 3. századtól Koreából importálta a ginzenget, amelyért selyemmel és nem ritkán a ginzeng súlyával megegyező súlyú arannyal fizettek. Az óriási igények kielégítésére Koreában több mint 800 éve termesztik, ma már vadon alig fordul elő. A gyógynövény az étrend-kiegészítőkön kívül gyógyszerekben is előfordul. Az étrend-kiegészítő termékek esetében fokozottan ügyelni kell a hamisításra, illetve a más kivonatokkal, különösképpen az édesgyökér kivonattal történő hígításra, mivel a valódi ginzeng nagyon drága. Napjainkban főként a fizikális és szellemi teljesítmény javítására, valamint potenciafokozóként alkalmazzák.
Az igen sokrétű és elterjedt használata miatt az Ázsiában honos ginzengfaj nem elegendő az igények kielégítésére, így napjainkban az Észak-Amerikában honos rokon fajt, az amerikai ginzenget (Panax quinquefolius) is felhasználják hasonló célra. A 18. században, Észak-Amerikában felfedezett amerikai ginzenget irokéz és cherokee indián törzsek az életerő fokozására használták. Annak felismerése, hogy az amerikai ginzeng az ázsiai ginzengéhez nagyon hasonló élettani hatásokkal rendelkezik, valóságos ginzeng-aranylázat generált a Vadnyugaton. Napjainkban a növényt az ázsiai ginzenggel azonos céllal alkalmazzák.
A tajgagyökér, más néven szibériai ginzeng (Eleutherococcus senticosus) hatása igen hasonló az ázsiai ginzengéhez, azonban botanikailag teljesen más növényről beszélhetünk, valamint hatóanyagai is eltérőek a ginzengétől. Alkalmazása igen elterjedt volt a Szovjetunióban, a ’70-es években közel 3 millió ember alkalmazta napi rendszerességgel. Ezért igen sokrétű vizsgálatoknak vetették alá a növényt, főként extrém helyzetekben kifejtett fizikai és szellemi teljesítőképesség növelés terén. A növény az ázsiai ginzeng olcsóbb alternatívájaként szolgálhat.
A kezelés maximális időtartama mind az ázsiai, mind a szibériai ginzeng esetében 3 hónap lehet, mivel hosszabb távon befolyásolhatják a hormonrendszer működését. Huzamosabb ideig történő alkalmazásuk után 2-8 hetes szünetet javasolt tartani. Mellékhatásuk lehet az álmatlanság és az idegesség. Magas vérnyomásban illetve cukorbetegségben szenvedők fokozott óvatossággal alkalmazzák. Kávéval és más koffein tartalmú italokkal nem szabad a ginzeng-tartalmú készítményeket együtt fogyasztani.
Hazánkban kevésbé ismert az Indiában őshonos álombogyó (Withania somnifera), de alkalmazása különféle étrend kiegészítőkben egyre inkább terjedőben van. A növényt adaptogén hatása miatt sokszor indiai ginzengnek is nevezik. Az ayurvédikus gyógyászatban általános erősítőként, betegségek utáni lábadozásban, nyugtalanságban, stressz okozta álmatlanságban altatóként (somnifera = álomhozó) előszeretettel használják. A ginzengnél gyengébb adaptogén hatással rendelkezik, illetve nem okoz idegességet, sőt, mint ahogyan arra neve is utal, nyugtató, szorongásoldó hatású, ezért azok is alkalmazhatják, akiknél a ginzeng túlzott mértékű nyugtalanságot vált ki.
Az illatos varjúháj (Rhodiola rosea) szintén közkedvelt adaptogén hatású növény. Észak-Európában és Szibériában a hideg és fizikai terheléssel szembeni védekezés céljából használták. Nevét a gyökérben megtalálható, a rózsa illatára emlékeztető vegyületekről kapta.
A kisebb jelentőséggel bíró növények főként előfordulási helyükön kerülnek felhasználásra, hatásosságuk és biztonságosságuk azonban még nem kellően bizonyított. Ilyen például az európai homoktövis (Hippophae rhamnoides), pippali (Piper longum), maca (Lepidium meyeni), kínai kúszómagnólia (Schisandra chinensis), és suma (Pfaffia paiculata).
