A növények gyógyászati célú felhasználása egyidős az emberiséggel. A gyógynövények alkalmazásának egyik legkorábbi írásos emléke a Kr.e. 1534-ből származó egyiptomi Ebers-papirusz.

Az ókori Egyiptom kétezer éven keresztül a Földközi-tenger országainak vezető hatalmai közé tartozott. Az írásos emlékek alapján valószínűnek tűnik, hogy az egyiptomi gyógyászat a birodalom fennállása alatt igen keveset változott. Ősi, jól bevált módszereket és anyagokat alkalmaztak. A fáraókori orvosi kezelésekről legtöbbet az egyiptomi orvosi papiruszokból tudhatunk meg. A fennmaradt írásos emlékek száma viszonylag kevés, ugyanakkor az egyes írások terjedelme sok esetben igen tekintélyes, így összességében nagyon sok adatot szolgáltatnak. Az orvosi papiruszok közül a legjelentősebb az Ebers-papirusz, amely I. Amenhotep fáraó uralkodásának 9. évéből származik, tehát az Újbirodalom korában jegyezték le. A tekercset az 1800-as évek második felében vásárolta meg az amerikai Edwin Smith egy luxori régiség kereskedőtől, majd ezt követően Georg Ebersnek adta, akire tekercs mai neve utal.

A közel 20 méter hosszú és 110 oldalas papirusz 33 önálló papirusztekercs lemásolásával jött létre. A forrásműveket nem ismerjük, de azt tudjuk róluk, hogy az eredeti művek zöme tematikus szakkönyv volt, amely az egyiptomi orvostudomány egy-egy szakterületét fedte le. A könyvek legnagyobb részben szűkszavúan leír, vázlatosan megfogalmazott receptekből álltak. A tömörség egyik jele az is, hogy a betegség vagy a tünetek megnevezése helyett sokszor csak a „másik” szóval vezették be a recepteket, és több esetben később sem tisztázták a kezelés célját. A receptek nagy része nem tartalmazza az előállítási módját és az alkalmazásra vonatkozó utasításokat.

Másik: szentjánoskenyér termése 1, tej 1, méz 1, senita növény magja 1, bor, megfőzni, áttörni, négy napig inni. Ez a gyomor ürítésére.

Másik: kígyó levetett bőre, megfőzni, széttörni zsiradékban, felvagdalt, megfőtt és zsiradékba nyomott csigával, nyílásra tenni – tövis eltávolításához javasolják.

A papiruszban előfordulnak részletesebb receptek is, mint például a ricinus gyógyászati felhasználásának a leírása:

Annak ismerete, amit a ricinusból készítenek; amint a régi írásokban található, és amint hasznos az emberek számára.

• Miután szétverték a gyökerét a vízben, annak a fejére teszik, aki beteg. Rögtön egészséges lesz, mint az olyan, aki nem beteg.
• Ha pedig hasmenéses széklettel szenvedő ember megrág egy keveset a terméséből sörrel, akkor megszűnik a betegség az ember hasában.
• És bizony termésétől meg is nő az asszony haja. Összetörni, masszát készíteni, zsiradékkal az asszonyra tenni, és ő bedörzsöli vele a fejét.

Ma már tudjuk azt, hogy a ricinus magja mérgező, ezért tilos elfogyasztani, azonban a ricinusolaj külsőleges felhasználása napjainkban is része a bőrgyógyászatnak.

A papirusz tanulmányozása során egyértelművé vált, hogy ásványi, növényi, állati, sőt emberi termékeket egyaránt felhasználtak gyógyászati célból. Bár számszerűleg kevés mágikus szöveg található az Ebers-papiruszban, mégis nyilvánvaló, hogy a papirusz, illetve a forrásművek keletkezésének az idején is jelentős mágikus tevékenység kapcsolódott a kezelésekhez. Hitük szerint az orvosi kezelések sikere az isteneken múlt. Mivel a betegségeket is másvilági lények tevékenységének tulajdonították, így nem meglepő, hogy ezek kezelését is csak a mágia segítségével tudták elképzelni. Bár összefüggő mágikus szöveg kevés került az Ebers-papiruszba, számos mágikus elem található például a receptekben. A később kúszóhártyaként azonosított szembetegség, az „adet” kezelésére az alábbi készítményt ajánlották:

Másik az adet betegség megszüntetésére a szemben: pelikán ürüléke 1, alsó-egyiptomi só 1, tömjén 1, masszává gyúrni és a szem belsejébe tenni.

A szemben megjelenő úszó, fehér foltokat egy ártó lénnyel vagy istennel azonosították, emiatt az elképzelés miatt kaphatott szerepet a kezelésben a pelikán ürülék. A pelikán – hitük szerint – ugyanis akár önfeláldozás útján is képes volt megvédeni a gyermekeit, így ürülékét alkalmasnak tarthatták az ártó szándékú lény elűzésére. A szemben megjelenő fehér foltok kor orvosait a Rozetta környéki talajon nyáron kicsapódó só-szőnyegre emlékeztethették, ezért kaphatott helyet a receptben a só is. A tömjén szintén kulcsfontosságú szerepet játszott az istenek megbékítésében. Az orvos legfőbb tevékenysége egyébként is az istenek megbékítésére irányult, ugyanis csak a megbékült istenek akarhatták a beteg gyógyulását.

Az egyes korok orvosi könyvei, enciklopédiái, papiruszai az adott korban elérhető lehető legfejlettebb tudományos álláspontot tükrözik. A legtöbb ember számára azonban a növényekkel kapcsolatos ismeretek évszázadokon át leginkább szájról-szájra terjedtek. A gyógynövények hatásainak megismerése, illetve felhasználásuk megalapozottsága az Ebers-papirusz létrejöttét követően is több mint 3000 éven keresztül, a 19. század végig kizárólag a megfigyelésen alapult. A természet- és élettudományok fejlődése a 20. századra tette lehetővé a modern gyógynövénykutatás létrejöttét. A gyógynövénykutatás eredményei fokozatosan átalakították az egyes növényekről, illetve azok felhasználásáról kialakult tudományos álláspontot. Számos növény népi gyógyászati felhasználása bizonyítást nyert. Ugyanakkor több növény tradicionális felhasználását nem sikerült igazolni, illetve olyan ismeretekre is fényderült, amelyek alapján egyes növények alkalmazása ma már nem ajánlott. Napjainkban egy-egy növény alkalmazása nem alapulhat kizárólag a múlt hagyományain. A modernkor gyógynövényekhez értő szakembere a legfrissebb tudományos eredmények ismeretében javasolhatja egy-egy növény alkalmazását, illetve a megfelelő ismeretek birtokában figyelmeztethet a veszélyekre.

Az Ebers-papiruszról szóló részek forrása:

Győry Hedvig: „Az orvosságok kezdete” Az Ebers-papirusz – Egy ókori egyiptomi orvosi papirusz