A közönséges dió (Juglans regia) többhasznú növény: magja, zöld héja, levele és kérge is alapanyag az élelmiszer- gyógyszer- és kozmetikai iparban, a zöld, éretlen terméseiből pedig diólikőr készül a népi gyógyászati hagyományok alapján. Legfontosabb, hatásaiért felelős anyagok a dióban fenolos vegyületek, amely vegyületcsoportnak számos kedvező egészségügyi hatását leírták (több krónikus betegség, köztük szív-érrendszeri kórképek kialakulásának kockázatát csökkentik). A dió antioxidánstartalma a magvak és héjas gyümölcsűek közül a legmagasabb (20 nmol/100 g körüli), s a termésből készített likőr is antioxidáns aktivitást mutat köszönhetően fenolosanyag-tartalmának. Sajnos, a diólikőrben találhat alkohol ellensúlyozza ezt a kedvező hatást, így a likőr nem alkalmas egészségmegőrzésre… A dió talán legismertebb fenolos hatóanyaga a juglon, ami természetes színanyag, emellett közismerten allelopátiás hatású (lágy- és fásszárú növények fejlődését visszaveti), gátolja egyes mikróbák életben maradását, citotoxikus, s tumorellenes hatását is bizonyították laboratóriumi körülmények között. Ugyanakkor a juglon az emberi szervezet sejtjeire is káros nagyobb dózisban, ami a diólikőr biztonságosságával kapcsolatban további kérdéseket vet fel.
Hogy információt szerezzenek e hagyományosan egészségvédő hatásúnak vélt ital fogyasztásának megalapozottságáról, egy szlovén kutatócsoport tagjai vizsgálták a diólikőr, illetve az alapanyagul szolgáló zöld dió fenolos anyagait. A legmagasabb fenol tartalmat (1526 mg/100 g szárazanyag) a zöld héjban a diók nyár eleji – júniusi – begyűjtésekor mérték. Ez az állapot az, ami a diólikőr készítéséhez is optimális: a zöld termések belső terméshéja ekkor még puha, a termések nehézség nélkül felvághatóak. A hagyományos recept szerint – etanolos áztatással- készített diólikőrben 14 különböző fenolos vegyületet sikerült azonosítani, melyek közül a galluszsav, epikatechin, a sziringasav és az ellágsav mennyisége bizonyult jelentősnek. Ezzel ellentétben a juglon, mely a héjban nagy mennyiségben fordul elő, a likőrben éppen csak kimutatható volt. S bár a hagyományos előállítási módszer alacsonyabb fenoltartalmat eredményez, mint a modern, laboratóriumi kivonatkészítés, a hagyományos módon készített likőr is tartalmaz kedvező hatású vegyületeket. Tudományos bizonyítékok ugyan nem támasztják alá, azonban a tapasztalat szerint emésztés- és étvágyjavító hatása van. A diólikőr azonban magas alkoholtartalma miatt nem használható gyógyhatás elérése céljából – igaz, némileg kevésbé ártalmas, mint más, hasonló töménységű italok…
Forrás:
Stampar, F., Solar, A., Hudina, M., Veberic, R., Colaric, M. (2006): Traditional walnut liqueur – cocktail of phenolics. Food Chemistry, 95, 627-631.
