A természetes eredetű hatóanyagok kapcsán elsősorban növényi vegyületekre gondolunk, ám a gombák között is számos olyan faj található, melyek biológiailag aktív komponensekkel rendelkeznek. A gombavegyületeket általában toxikus hatásukkal társítjuk, azonban fontos kiemelni, hogy jelenleg a terápiában számos olyan gyógyszert alkalmazunk, melyek gombákból eredeztethetőek. Ilyen vegyületek az ergot-alkaloidok is.
Az ergot-alkaloidok gombatoxinok, melyeket főként a Clavicipitaceae családba tartozó, azon belül is a Claviceps nemzetségbe sorolt élősködő gombafajokból nyertek ki elsőként. Az ergot-alkaloidok több mint 80 vegyületet foglalnak magukba, köztük számos félszintetikus származékot is, melyek közül jó néhány vegyületnek van biológiai aktivitása. A Claviceps nemzetség körülbelül 36 különböző fonalas gombafajból áll és az egyik legismertebb képviselője az anyarozs, vagy másnéven varjúköröm (Claviceps purpurea). Az anyarozs 0,15-0,5%-ban tartalmaz ergot-alkaloidokat, melyeket két nagy csoportra oszthatunk: ergoklavinokra és savamidokra. A savamidokon belül elkülönítünk ergoamidokat (lizergsav-amidok) és ergopeptideket (3 különböző aminosavat és peptidkötéseket tartalmaznak). A gomba bizonyos tartalomanyagait és félszintetikus származékait jelenleg is használják a gyógyászatban, azonban ismeretségét főként a középkori mérgezéseknek köszönheti.
A középkorban számos járvány pusztított az évszázadok során, melyek közül némelyik több tízezer emberéletet követelt. A Szent Antal tüzeként (ignis sacer) elhíresült járványszerű mérgezések gyakori betegségnek számítottak akkoriban, becslések szerint több millió embert betegítettek meg és közel negyvenezer halálos áldozatot szedett. A 18. és 19. században a kutatók rájöttek arra, hogy a mérgezést egy parazita gomba, az anyarozs okozza. A gomba a gabona kalászán élősködik és több mint 400 féle gabonát képes megfertőzni, köztük a búzát, árpát, rizst, kukoricát, zabot, illetve a rozst, ami akkoriban a második leggyakoribb kenyérsütési alapanyag volt Európában. Kora tavasszal a földre hullott gomba micéliuma spórákat termel, melyek a szél, illetve rovarok által terjednek tovább, elősegítve a megtelepedést a különböző gabonák kalászán lévő magjain. Amikor a megtelepedett spórák teljesen kifejlődnek, egy körülbelül 2-6 centiméteres karom alakú fekete, barna vagy sötétlila szkleróciumot (áttelelőalakot) képeznek a kalászokon a gabona magjai helyén. Betakarításkor a gomba egy hányada lehullik a kalászokról, viszont néhány a kalászon marad, így az egészséges magokkal együtt feldolgozásra kerülhet (1. ábra). A szennyezett lisztből készült kenyér okozza a mérgezést. Az anyarozs mérgezés főként Közép-Európát érintette, hiszen itt volt alkalmas hűvös, nyirkos idő a gombaspórák szaporodásához (borítókép).
A mérgezés során görcsös fájdalmak, hányinger, magasvérnyomás és a végtagokban égő érzés jelentkezik. Ezen kívül központi idegrendszeri tünetek is megjelennek, főként hallucinációk, izgatottság és álmatlanság, ezért az ergot-alkaloiddal mérgezett betegeket a legtöbbször őrültnek vélték. Az ergot-mérgezés a szimpatikus idegrendszer aktivációjához vezet, ami a vérerek összehúzódását eredményezi és későbbi keringési zavarokat okoz. A hosszan tartó érösszehúzódások eredményeként az elálló testrészek és végtagok (ujj, lábujj, kéz, láb, orr, fül) keringése megromlik, amelyek egy idő után elüszkösödnek (elhalnak), végül pedig leesnek az emberi testről. Ezt a jelenséget nevezzük ergotizmusnak. Az embereken kívül az állatok, főként a tehenek is megbetegedhetnek az anyarozs által, mely a farok és pata elfeketedését, illetve a tej elapadását és végül pedig az állat halálát eredményezheti, jelentős károkat okozva az állattartóknak.
A változatos tünetek abból adódnak, hogy a vegyületek nem szelektíven hatnak, mivel képesek a számos receptorhoz (adrenerg-, dopaminerg- és szerotoninerg) kötődni, ahol agonista (a receptorhoz eredetileg is kötődő vegyülettel azonos) vagy antagonista (ellentétes) hatást váltanak ki. Ez annak köszönhető, hogy az ergot-alkaloidok igen nagy szerkezeti hasonlóságot mutatnak számos ingerület átvivő, úgynevezett neurotranszmitter anyaggal, úgy mint az adrenalinnal, noradrenalinnal, dopaminnal és szerotoninnal.
A különös tünetek miatt a betegséget a legtöbb ember a pokollal társította, így a vallás és a hit kitüntetett szerepet játszott a betegség gyógyításában. A középkori Bencés szerzetesek számos kórházat létesítettek Európa szerte (Franciaország, Németország, Spanyolország és Olaszország) az ergotizmusban szenvedőknek, ahol főként szent ereklyékkel gyógyították a betegeket, így többek között tőlük eredeztetik a „Szent Antal tüze” elnevezést. A hit általi gyógyulást a legtöbbször az jelentette, hogy el kellett zarándokolni egy Szent Antal ereklyéhez, mely a gyógyulás kulcsa volt. A felépülések viszonylagos sikerét annak köszönhetik, hogy a zarándokút alatt vagy a kórházban nagy valószínűséggel olyan kenyeret fogyasztottak a betegek, mely nem volt ergot-alkaloiddal szennyezett, így a méreg fokozatosan kiürült a szervezetükből, ami a tünetek csökkenését, majd pedig a gyógyulást eredményezte.
Későbbiekben a rozs megtisztítása és a megfelelő termesztése elősegítette a betegség visszaszorítását. Végül a Szent Antal tüze lassan kezdett kialudni, ahogy a búza felváltotta a rozst a 18. században, azonban az ergotizmus nem tűnt el teljesen, az ezt követő évtizedekben még előfordultak kisebb-nagyobb járványok.
Az anyarozst veszélyessége ellenére már az ókorban is alkalmazták, hiszen vannak feljegyzések arra vonatkozóan, hogy a gombával fertőzött gabonát ismerték és használták is a gomba „szemeket” abortív szerként és vérzécsillapítás során az Asszír Birodalomban, illetve Kínában. Ezen kívül a lengyel népgyógyászatban is alkalmazták a női bajok kezelésére.
Elsőként 1917-ben Arthur Stoll (1887-1971) izolálta az ergotamint az anyarozsból, amelyet utána gyakori gyógyszerként alkalmaztak a szülés utáni vérzések csillapításában. Ezt követte 1920-ban az a felismerés, hogy az akut migrénkezelés terápiájában is hatékony szerként alkalmazható. Érdekesség, hogy 1948-ban az α és β adrenerg receptorok elkülönítését is ergot-alkaloidokkal végezték. Az ergot-vegyületek nem szelektívek, ugyanis képesek több recepttoron is kiváltani hatásaikat, ezért jelentős mellékhatással kellett számolni az alkalmazásuk során. A gyakori mellékhatásaik közé tartozik az ergotizmus, hányinger, hányás, zsibbadás, bizsergés, magasvérnyomás, izomfájdalmak és viszketés. Túladagolás esetén érszűkületet és trombózist eredményezhetnek. Napjainkban a gomba drogját nem használják a gyógyászatban, azonban bizonyos hatóanyagai és származékai jelenleg is forgalomban vannak.
Az ergoklavin típusú vegyületeknek gyógyászati alkalmazásuk jelenleg nincsen, azonban új kutatások alapján a fumigaklavin C gyulladásos bélbetegségekben és atheroszklerózisban is ígéretes molekulának bizonyul.
Az ergoamidok csoportjában az ergometrint említhetjük meg, mely a méh simaizomzatára fejt ki összehúzó hatást. Régen a szülés megindítására is használták, azonban mivel tartós méhösszehúzódást okoz, ezért jelenleg csak szülés utáni vérzéscsillapításra alkalmazzák. Az ergometrint négy független laborban fedezték fel, így különböző nevei ismertek: ergonovin, ergotocin, ergoszterin, ergobazin.
Az ergotamin az ergopeptidek csoportjába tartozik és a legismertebb ergot-alkaloid, melyet szülés utáni vérzéscsillapításra, spontán vagy művi abortusz utáni méhvérzés csökkentésére, valamint migrénes rohamban és Cluster fejfájásban alkalmaznak a mindennapokban. Az ergotamin volt a legelső, kémiailag tiszta ergot-alkaloid, amelyet használtak a terápiában. Az ergotoxin is a peptidalkaloidok közé sorolandó érszűkítő hatással rendelkező vegyület, melyről sokáig azt hitték, hogy egy molekulából áll, azonban végül kiderült, hogy három ergopeptid alkotja. Megközelítőleg egyenlő arányban, 30-36%-ban van jelen benne az ergokornin, ergokriptin és az ergokrisztin.
Számos félszintetikus származékot is előállítottak az évek során ezen vegyületek felhasználásával. A dihidroergotamin jelenleg a migrénellenes terápiának a része. A dihidroergokriptin és a dihidroergokrisztin származékokat demencia és időskori kognitív elváltozások esetében alkalmazzák, főként Alzheimer-kór esetében. A bromokriptin az α-ergokriptin egy félszintetikus származéka, mely során bróm molekulát építettek a szerkezetbe és Parkinson-kórban, akromegáliában, illetve hiperprolaktinémiában alkalmazzák. A nicergolin Alzheimer-kór, Parkinson-kór, illetve agyi trombózis során kialakult demenciában, míg a kabergolid prolaktinómában és Parkinson-kórban használatos. A pergolid egy szintén Parkinson-kórban alkalmazott szer, továbbá az állatgyógyászatban is elterjedt hatóanyag a lovak Cushing-szindrómája során.
Az orvosi felhasználás mellett azonban más területen is teret hódítottak a lizergsav-származékok. A lizergsav-dietilamid (LSD) egy igen elterjedt és jelentős hallucinogén drog a kábítószerkereskedelemben. A molekula egy lizergsav-származék, melyet Dr. Albert Hofmann szintetizált elsőnek 1938-ban, azonban csak 1943-ban fedezték fel a pszichoaktív hatásait. Az LSD használata során az audivizuális érzékelés megváltozik, befolyásolja az érzelmet, emlékezést és időérzékelést. Főként illúziókat eredményez, melyek álomszerű képekben jelennek meg. A fogyasztók színkavalkádokról, lebegés érzetről, illetve hallási és látási hallucinációkról számoltak be. A hallucinációk nagy hatással voltak művészetre, a zenére, az irodalomra, a szexualitásra és létszemléletre, így a Hippi mozgalom meghatározó eleme volt az 1960-as években. Ezen kívül úgynevezett „bad trip” is kialakulhat, amely során szorongást, terror érzetet, félelmet, mentális érzéki csalódást és ismétlődő negatív gondolatokat idézhet elő. A drog dózisa nagyon alacsony (általában 100-250 µg), ennek eredményeképp bélyegméretű papíron terjesztik. A bélyegeket a nyelv alá helyezik, így a droggal átitatott papírról az LSD könnyen fel tud szívóni a véráramba a szájnyálkahártyán keresztül. A halálos adagja 7 mg. A gyógyászatban nem használják, az 1970-es évek óta a világon mindenhol illegális kábítószerként van nyilvántartva.
Az elmúlt évszázadok során az anyarozst övező rettegést felváltotta a kíváncsiság, amelynek köszönhetően értékes forrásként szolgált az új gyógyszerhatóanyagok kifejlesztése során. Manapság az ergot-alkaloidok használata kiszorulóban van a terápiából, hiszen vannak korszerűbb szerek a gyógyászatban, melyek kevesebb mellékhatást eredményeznek, azonban fontos megjegyezni, hogy az ergot-alkaloidok egy kézenfekvő példája annak, mely szerint a gombatoxinokból is ígéretes hatóanyagok nyerhetők a gyógyászat számára.
