Ha végeznénk egy felmérést arról, hogy az emberek milyen növényeket asszociálnak a karácsonyhoz, a lista meglehetősen hosszú lenne. Valószínűleg számos illatos növényt említenének a fahéjtól a szegfűszegen át a kardamomig, amelyek felidézik az ünnepi asztal, a mézeskalács és az évszakhoz illő forralt bor hangulatát. Olyan, ma már többé vagy kevésbé a magyar ünnepi szokások részévé vált növények is felkerülnének a listára, mint az elmaradhatatlan fenyőfa vagy az Angliában kultikus növénynek számító fagyöngy. Természetesen a fent említetteket ma már a decemberi ünnepekhez kapcsoljuk, de ha szűkebb értelemben tekintjük a karácsonyi növények körét, érdemes a Bibliához fordulni, amelyben Máté evangélista Jézus születésével kapcsolatban ezt írja:

„(A bölcsek) elindultak, és íme, a csillag, amelyet láttak feltűnésekor, előttük ment, amíg meg nem érkeztek, és akkor megállt a fölött a hely fölött, ahol a gyermek volt. Amikor meglátták a csillagot, igen nagy volt az örömük. Bementek a házba, meglátták a gyermeket anyjával, Máriával, és leborulva imádták őt. Kinyitották kincsesládáikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát.”

Az idézetben két, ma már kevésbé ismert és népszerű növény nevét olvashatjuk. Bár a mirha és a tömjén nem fűszer, jellegzetes, erős illatuk miatt az ókorban legalább annyira az ünnepekhez társították őket, mint napjaink „karácsonyi fűszereit”. Mindkét növényt vallási ceremóniák során használt füstölők előállítására használták, így eszmei értékük jócskán magasabb volt, mint azt az előállítás költségei indokolták.

Tömjén…

Az tömjén (latin nevén olibanum) a Boswellia carteri (tömjénbalzsamfa) és a B. serrata nevű fák kérgéből sebzés hatására kifolyó és levegőn megszáradt gyanta. Mindkét növény az ókori mesés kelet flórájának a része: előbbi Szomáliában, Etiópiában honos, míg utóbbi elsősorban Indiában. A tömjén áttetsző, gömbölyded darabokból áll, amelyek sárgás vagy vörösesbarna színűek lehetnek. Illatát viszonylag magas, 5-10%-os illóolaj-tartalmának köszönheti.

A tömjén az emberiség egyik legősibb kereskedelmi és luxuscikke volt, nem véletlen tehát, hogy a bölcsek értékes ajándékai között szerepelt. Már az ókori egyiptomiak és főniciaiak Kr. e. 18. században is ismerték és vallási szertartásaikon füstölőszerként használták meditatív és spirituális képességeik kiterjesztésére. A tömjénégetés a ma is élő vallások közül a hinduk, a buddhisták, a sintoisták és a zsidók szertartásainak is része. A keresztény egyház a Kr. u. 4. században kezdte bevezetni a tömjénégetést, azt jelképezve ezzel, hogy a hívek imái felszállnak Istenhez. A katolikus egyház rítusában azóta is megmaradt a tömjénezés az istentiszteletek és a körmenetek alkalmával.

Őshazájában az indiai ajúrvédikus gyógyászat keretében elterjedten alkalmazták és alkalmazzák ízületi panaszok kezelésére. Emellett az aromaterápiában is használják a mentális ellazulás elősegítésére, fejfájás kezelésére, mind magát a tömjént égetve, mind a belőle nyert illóolajat párologtatva. A tömjént, illetve a belőle előállított illóolajat a parfümipar is hasznosítja fixálószerként (ezek olyan parfümkomponensek, amelyek mérséklik a könnyebben elillanó illatjegyek elpárolgását, ezzel fokozzák a parfüm tartósságát).

A tömjén azonban nem csak antik luxuscikk és az indiai hagyományos gyógyászat szere, hanem a modern gyógyászatban is helye lehet. A tömjénben található pentaciklusos triterpén ún. boswelliasavak (α- és β-boswelliasav és származékaik) hatásosságát kiterjedten vizsgálják krónikus gyulladásos megbetegedésekben. Ízületi gyulladáscsökkentő hatását számos állatkísérlet igazolja, és a hatás módja is ismert. Embereken is végeztek vizsgálatokat (gyulladásos bélbetegségben és ízületi fájdalmakban, reumatoid artritiszben szenvedőkön). Az eredmények reményt keltőek, ezért elképzelhető, hogy a közeljövőben a tömjénnel vagy vegyületeivel gyógyszerként is találkozhatunk. Ma jellemzően étrend-kiegészítőként találkozhatunk a tömjénnel, amely számos, az ízületi panaszok enyhítését célzó termék komponensei között megtalálható.

… és mirha

A napkeleti bölcsek Jézusnak szánt másik ajándéka, a mirha a Földközi-tenger keleti partvidékén és Szomáliában őshonos Commiphora molmol (szomáliai balzsamfa) kérgéből kifolyó és levegőn megszilárduló, 2-10% illóolajat tartalmazó gyanta. A mirhát – kultikus és gyógyászati célokkal – évezredek óta alkalmazzák. Az ókori Egyiptomban balzsamozó szerként használták. Az ókorban a tömjénnel együtt az egyik legértékesebb árucikk volt, ma is különböző vallások rituális füstölőszere.

Régóta alkalmazzák gyógyszerként Észak- és Kelet-Afrikában valamint Indiában. Az indiai ajurvédikus orvoslásban szájüregi fekélyek, gyulladások, afta helyi kezelésére, a kínai orvoslásban sebgyógyításra, mozgásszervi fájdalom enyhítésére, aranyér kezelésére használják.

Illóolaja (amely a száraz tömeg akár 10%-a is lehet) döntően szeszkviterpéneket tartalmaz. A mirha fő összetevői triterpének és metil-glükurono-galaktán típusú nyálkaanyagok, körülbelül azonos arányban. Jelentős kórokozóellenes, gyulladásgátló és nyálkahártyavédő hatása miatt elsősorban szájnyálkahártya-gyulladás kezelésére használják a modern gyógyászatban. Hazánkban gyógyszerként nincs forgalomban, de szájvizek, fogkrémek gyakori összetevője.

Az írás egy, a Magyar Kémikusok Lapjában megjelent cikk (Csupor D.: Karácsonyi növények) alapján készült