Az utóbbi évszázadok legsikeresebb (vagy a növény szempontjából: legkudarcosabb) karácsonyi növénykarrierje bizonyosan a fenyőé. A téli napforduló megünneplése kapcsán már az ókorban is növényekkel díszítették az otthonokat, de napjaink fenyőállításával ez a szokás nincs közvetlen összefüggésben A karácsonyfa-állítás szokása feltehetőleg Skandináviából ered, és a 17. században terjedt el Németországban. Hazánkban a 19. században lett népszerű, és vált a fa egyre díszesebbé: előbb csak gyümölcsök (alma, dió) kerültek a fára, majd ezek festett változatai, később üveg-, végül műanyagdíszek, ma pedig már az sem ritka, hogy a fa sem fa, hanem műanyag. Nehéz megítélni, melyik a környezetbarátabb megoldás: fákat élni hagyni vagy csökkenteni a műanyagtermelést. Ha a fákat kérdeznék, valószínűleg az előzőt választanák. Botanikailag eléggé sokszínű a karácsonyfaként használt fajok köre: hazánkban leggyakrabban lucfenyőt (Picea abies), ezüstfenyőt (Picea pungens), jegenyefenyőt (Abies alba) vagy feketefenyőt (Pinus nigra) találunk az otthonokban. Egyre divatosabb (tartóssága okán) a kaukázusi jegenyefenyő, jobban elterjedt szinonim nevén a Nordmann-fenyő (Abies nordmanniana). Neve leírásával sokan nem birkóznak meg: a piacokon a Normann-fenyőtől a normand fenyőig sokféle változattal találkozhatunk. A névben egy személynév rejlik: Alexander von Nordmann (1803-1855) finn botanikusról nevezték el Nordmann-fenyőnek a kaukázusi jegenyefenyőt.
Hasonló a helyzet a kevésbé elterjedt duglászfenyővel (Pseudotsuga menziesii), amelyet egyesek az előkelőbb hangzású Douglas-fenyő névvel illetnek. Nem véletlenül: az angol Douglas fir név David Douglas skót botanikus emlékét őrzi.
A fehér fagyöngy (Viscum album) az angolszász népek egy részénél már az ókor óta a téli napfordulóhoz kötődő kultikus növény. Használata nem csak áthagyományozódott, hanem némileg át is alakult. Ma már, az amerikai filmeknek hála, mindenki tudja, hogy karácsonykor fagyöngy alatt megcsókolni szerelmünket egyet jelent az örökkévaló közös boldogsággal. Ez a motívum – bár némileg bonyolultabb történet részeként – a skandináv mondakör történeteiben is fellelhető. A fagyöngy alatti csókolózás divatja így kis kanyarral, amerikai közvetítéssel jutott el hozzánk, s válik egyre népszerűbbé. Ez az örökzöld növény egyébként megérdemli a figyelmet, már csak érdekes életmódja miatt is: félparazita, kapaszkodó gyökereivel megtapad az ágakon, vékony szívógyökerei pedig a kéreg alá hatolnak, és közvetlenül a gazdanövény edénynyalábjaiból szívják ki a vizet és a benne oldott ásványi anyagokat. Gyógynövényként karrierje leáldozóban van: korábban népszerű vérnyomáscsökkentő volt, azonban a benne található lektinek toxikus hatása és hatásosságának bizonytalansága miatt a modern gyógyászatban nem alkalmazzák.
Az írás egy, a Magyar Kémikusok Lapjában megjelent cikk (Csupor D.: Karácsonyi növények) alapján készült
