A mediterrán vidékről származó levendula már több ezer éve ismert és alkalmazott gyógynövény, használatát elsőként az ókori görögök és rómaiak örökítették meg. Európában, napjainkban a valódi vagy más néven keskenylevelű levendulát (Lavandula angustifolia) termesztik gyógyászati célokra, de ritkán egyéb fajokat is alkalmaznak, különösen a hagyományos népi gyógyászatban. Ma már nehezen eldönthető, hogy az ókorban-középkorban a jelenleg elterjedt keskenylevelű levendulát, vagy valamelyik rokon faját használták-e. Valódi levendulát hazánkban is nagy területeken termesztenek (pl. Tihanyi-félsziget, Pannonhalma), legnagyobb ültetvényei Franciaországban találhatók.

A levendulát sokáig kizárólag kolostorkertekben termesztették. Az egyik legkülönlegesebb hazai levendulás a Pannonhalmi Főapátság kertjében található. A bencés monostor tövében a 17. század óta terem a növény. Az első pannonhalmi tövek német területekről származtak. Az apátság épületétől keletre ma kétféle levendulát termesztenek 4 hektáron. A tihanyi levendulás az első hazai, ipari célú levendula ültetvény volt, amelyek telepítéséhez az 1920-as években Franciaországból származó mintákat használtak fel. A levendulás mérete napjainkban közel 30 hektárt tesz ki. A déli lejtők vulkanikus kőzete ideális talaj a növények számára, amelyek a sok napsütéstől még nagyszerűbben tudnak fejlődni. A tihanyi mikroklíma igen kedvező körülményeket biztosít a nagy illóolaj-hozamú levendula termesztésére.

Az örökzöld félcserje felhasználása igen szerteágazó. A levendula fajok nemcsak gyógynövényterápia, hanem a kozmetikai ipar számára is igen értékes növények. Az apró liláskék virágokkal rendelkező növény korai fertőtlenítő szerként történő népi gyógyászati felhasználásra utal annak latin neve is, a Lavandula nemzetségnévben felfedezhetjük a latin lavare, mosni szót. A levendulát, feltételezett fertőtlenítő hatása miatt a pestis járványok idején is alkalmazták, mivel a szörnyű kór hatékony ellenszerének tartották. A középkori, levendula-tartalmú „négy tolvaj ecet” tolvajok kedvelt szere volt, amelyet pestisben elhunytak házának és sírjának kirablása előtt és után bedörzsölőként használtak a betegség terjedésének megelőzése céljából.

Napjainkban, a gyógyászatban a levendula liláskék színű virágát, virágos hajtását vagy illóolaját hasznosítják. A keskenylevelű levendulát először az indiai és tibeti gyógyászatban alkalmazták nyugtató hatása miatt, amely felhasználás hátterét tudományos alapossággal feltárták az elmúlt évszázadokban. A levendula fő gyógyászati javallatai a nyugtalanság és álmatlanság kezelése, ezen kívül a növény emésztési panaszok (idegi eredetű gyomorirritáció, hasi diszkomfort érzet) enyhítésére is alkalmazható. A virág egyszeri adagja 1-2 kávéskanálnyi szárított növényi rész, illetve az ebből készült forrázat. Tea helyett kockacukorra cseppentett 1-4 csepp illóolaj is alkalmazható. A piacokon, boltokban kapható, nem gyógyszerkönyvi, ellenőrizetlen minőségű levendulaolaj az összetétel bizonytalansága miatt belsőleg nem használható. Nyugtató fürdő készítéséhez 20 liter fürdővízhez 20-100 g virágos levendulahajtás adagolásával számolhatunk.

A levendula nagy előnye, hogy használatának nem ismertek mellékhatásai, ellenjavallatai, gyógyszer-kölcsönhatásról sem tudunk. Bár alkalmazásának nincsenek ismert veszélyei, biztonsági okokból terhesség alatt nem javasolt az alkalmazása. A növény illóolaja szájon át vagy belélegezve is az enyhe szorongásos kórképek, alvászavarok biztonságos növényi szerének tekinthető.

A levendulavirágzás időpontjához igazított Pannonhalmi Levendulanapok, a Tihanyi Levendula Fesztivál és Levendula Hetek és a Szegedi Levendula Napok a levendula ezeréves gyógyászati hagyományaira alapozott programok, amelyek interaktív lehetőséget biztosítanak az érdeklődő közönség számára a levendula és további gyógynövények különböző nézőpontokból és formákban történő megismerésére.