Stressz és adaptogének 1. rész

Mi is az a stressz?

Ha valakit megkérdezünk, hogy szerinte mi is az a stressz, valószínűleg az idegességgel, idegi feszültséggel, nyugtalansággal párosítaná a fogalmat. Ez részben igaz is, ám ennél árnyaltabb a helyzet. Az emberi szervezetet nap, mint nap számos – néhány esetben káros – hatás éri, amelyeket stresszoroknak hívunk. Ezek a káros hatások, amelyek a szervezet egyensúlyát (homeosztázisát) megbonthatják, lehetnek külső tényezők (szmog, UV- és egyéb sugárzás, zaj, por, szabadgyökök, pszichés stressz, stb.), valamint belső hatások, például különböző betegségek.

És a szervezetünk nem védekezik?

Szervezetünk ezen stresszhatásokat a lehetőségeihez mérten igyekszik kivédeni, amihez számos, igen komplex védelmi funkció áll rendelkezésre. A szervezet stresszhez való alkalmazkodása az úgynevezett adaptáció. A Selye János nevéhez fűződő stresszelmélet alapján a stresszel szembeni védekezésnek három fő fázisa van. Az első az úgynevezett „alarm” fázis, azaz a szervezet vészjelzése a káros hatással való érintkezés során. Ekkor a szervezet ellenálló képessége kis mértékben csökken, majd a védelmi funkciók beindulásakor növekszik. Ezt követi a második fázis, a rezisztencia fázisa, amikor a szervezet nem specifikus védelmi funkciói eredményesen képesek felvenni a harcot a stresszorral szemben. Általában a stresszhatás – a stresszor spontán eltűnésével, vagy a szervezet általi kiiktatásával – még a rezisztencia fázisában megszűnik, így a szervezetet semmilyen maradandó káros hatás nem éri. Amennyiben a stresszhatás tartósan fennáll, vagy a szervezet védelmi funkciója elégtelen, akkor bekövetkezik a „kimerülés” fázisa, amikor a szervezet már nem képes védekezni.

Támogatható a szervezet adaptációja?

Természetesen igen. Az úgynevezett adaptogén hatású anyagok hozzájárulnak a szervezet alkalmazkodóképességéhez. Adaptogének kizárólag növényi szerek lehetnek, ugyanis a szervezet igen összetett, stresszel szembeni védelmi mechanizmusainak aktiválása nem köthető egy-egy anyaghoz, sokkal inkább összetett anyagcsoportok váltják ki ezt a hatást. Következő cikkünkben hamarosan megismerhetik azt, hogy mely növények rendelkeznek ilyen hatással.

doktorandusz
Szegedi Tudományegyetem, Gyógyszerésztudományi Kar,
Farmakognóziai Intézet

5 cikk

Cimkék ,
Top