kamilla

Kamilla: egy növény, számtalan lehetőség

Az orvosi székfű, vagy másnéven kamilla azon gyógynövényeink egyike, amelyek használata széles körben elterjedt és kiállta az idők, illetve a tudomány próbáját is. Egy 2017-ben publikált vizsgálat azonban olyan alkalmazási lehetőségre derített

A kamilla az Év Gyógynövénye

A Magyar Gyógyszerésztudományi  Társaság Gyógynövény Szakosztályának célja, hogy tevékenységével hozzájáruljon a gyógynövények szakszerű alkalmazásának terjedéséhez. Ennek jegyében indítottuk útjára 2013-ban az Év Gyógynövénye kezdeményezést. Az Év Gyógynövényének megválasztásával évről évre újabb gyógynövényre

Gyógynövényteákkal a jó emésztésért

A többnapos, maratoni ünnepi étkezések gyomrunkat, emésztőszervrendszerünket igencsak megviselhetik. Az ételek, italok túlzott mennyiségű fogyasztása enyhe, de annál kellemetlenebb tünetként felfúvódást, teltségérzetet, hasfeszülést, bélkorgást és bélgázosságot eredményez az emelkedett, ünnepi hangulat és

Top