Egy-egy hosszabb vonatút során a borongós, szürke őszi tájképet itt-ott kékre festik a kökénybokrok. Az elvadult mezőkön, az erdők szélén sorakozó tövises cserjék csak úgy vonzzák magukhoz a madársereget, akik lázasan lakmározzák a hamvaskék gyümölcsöket. Apró lábaikkal ügyesen lavíroznak a szúrós tüskék között, keresik, melyik kökényszemet csípte már meg a dér, melyik íze nem olyan fanyar, mint a fagy előtt volt.
Ahogy az állatok megtanulták, milyen titkokat rejtenek ezek a kis bokrok, úgy az emberek is rájöttek, mennyi mindenre lehet használni őket. Nemcsak a gasztronómiában számít értékes alapanyagnak a kökény – többek között lekvárok, befőttek, sütemények, szörpök, mártások, alkoholos italok (gyümölcsborok, likőrök – például a spanyolországi Navarra környékén előállított pacharán ital) készítése során – , hanem a népi gyógyászatban is előszeretettel alkalmazzák.
Közép- és Kelet Európa hagyományos gyógynövénye, amelynek termését és virágát a népi gyógyászatban húgyúti betegségek és gyulladások kezelésének kiegészítő kezelésére használtak. Laboratóriumi tesztek során bizonyított antioxidáns és potenciális gyulladáscsökkentő hatása igazolhatja ezen felhasználását. A hófehér virágok gyűjtése hagyományosan március végén, április elején történik, az ekkor gyűjtött félig kinyílt, félig bimbós állapotban lévő virágok a szárítás után krémsárga, barna szirmoktól mentes, kellemes, enyhe keserű mandula illatú drogot szolgáltatnak. A teljesen kinyílt, kocsány nélküli, szárított kökény virágot a népi gyógyászat vizelethajtó-, hashajtó-, étvágycsökkentőteák komponenseként tartja számon. A kökény azonban nem része a modern fitoterápiának, nem végeztek vele humán vizsgálatokat és a hagyományos felhasználása sem dokumentált eléggé ahhoz, hogy hatásossága és biztonságossága igazolható legyen.
A kökény virágának tartalomanyagai kevéssé vizsgáltak: ezidáig flavonoidokat (kempferol- és kvercetin-származékokat), triterpéneket (a- és b-amirin, urzolsav, oleánolsav), és szterolokat (szitoszterol, sztigmaszterol és származékaik) azonosítottak a növényből. Leírták továbbá a növény és a termés cserzőanyag és C-vitamin tartalmát is.
Laboratóriumi vizsgálatok során igazolták a kökény fenolos anyagainak antiproliferatív, valamint oxidatív stresszt csökkentő hatását.
Számos forrás említi, hogy apró, fűrészes-csipkés szélű leveleikből főzött teával történő toroköblögetés enyhíti a torokfájást, és csillapítja a mandulák duzzanatát. Ezt viszont hitelt érdemlően alátámasztani nem tudjuk, hiszen még nem született elég vizsgálati eredmény a levél tartalomanyagairól és azok hatásáról.
A szeptemberben érni kezdő termés kifejezetten fanyar, ezért a csipkebogyóhoz hasonlóan akkor érdemes szedni, amikor a dér már megcsípte, kissé megpuhul, és savanyú ízét felváltja édes, gyümölcsös zamata. A kökény gyümölcs alkoholos kivonata jelentős antioxidáns kapacitással rendelkezik (vélhetően a sok fenolos komponensének köszönhetően), és az eddigi laboratóriumi kísérletek szerint szignifikánsan csökkenti a glioblasztóma (agydaganat) sejtjeinek életképességét, ennek humán alkalmazhatóságához azonban további vizsgálatok szükségesek.
A kökény szűkös termék palettáján találhatunk magjából készült termékeket is. Ezeket „kökénymag olaj”-ként hirdetik, legelőnyösebb tulajdonságaként „magas olajsav tartalmát” említik, ami „mélyen behatol a szövetekbe, puhává teszi a bőrt”. Hiteles forrás, kutatás még nem született ezek igazolására, ráadásul a „nagyra becsült” olajsav komponens sem ilyen hatást fejtene ki: a túl sok olajsav fokozza a bőrön keresztüli vízvesztést (ezért nem jól hidratál például a magas olajsavtartalommal rendelkező olívaolaj sem)!
És hogy honnan jött a cím, miért is „tintapótló” a kökény? Egy kis múltidézésnek köszönhetően fény derült arra, hogy a kökény erjesztett, fermentált levét lúggal keverve tinta pótlására használták. Festő tulajdonságából adódóan textilfestésre is alkalmazták: az éretlen termés kékre, az érett vörösesre festette a vásznat. Használták még borok javítására, tartósítás céljából, amikor nem volt elég savas a bor, hiszen a jó eltarthatóság két alappillére a megfelelő alkohol tartalom és a savasság, kérgének fekete, lúgos ázatát sajtokhoz adták, hogy azok tovább elálljanak, így tehát a kökény az adalékanyagok ősének tekinthető. A kökény felhasználásának történetéből megemlíthető továbbá, hogy az 1800-as évek elején a gyökerét a kinin helyett alkalmazták a malária gyógyítására. Leveleit pedig – külső hasonlóságaik alapján – teahamisításra gyűjtötték.
