A közönséges boróka (tudományos néven: Juniperus communis) egész Európában honos tűlevelű örökzöld fácska, amely akár négy méteres magasságot is elérheti. A növény jól ellenáll a különböző kórokozóknak és kártevőknek, azonban egy Dél-Amerikából nemrég Angliába behurcolt gombabetegség annyira legyengítette a Skócia hegyvidéki területein élő populációkat, hogy a faj fennmaradása és ezzel skót gin termelés veszélybe került.
Hazánkban a szikes és a vízállásos területek kivételével gyakran találkozhatunk a borókával. A Duna-Tisza közébe a futóhomok megkötésére telepítették. A Kiskunsági és a Duna-Dráva Nemzeti Parkok területének meghatározó tájeleme, de a Balaton-felvidéken is gyakori. Rövid tűlevelei merevek, szűrkés vagy élénkzöld színűek, hármasan állnak a hajtásokon. Kétlaki növény (az egyivarú virágok külön női- illetve külön hím egyedeken fejlődnek), ezért nem minden egyeden találhatóak meg a két évig fejlődő, éretten ízletes, sötét-kékes színű tobozbogyók. Ezeket augusztus és október között gyűjtik, leggyakrabban úgy, hogy a tövek alá ponyvát terítenek és az érett tobozbogyókat leverik. A tűleveleket és az egyéb felesleges anyagokat szeleltetéssel vagy szitálással távolítják el. Ezek után az álbogyókat árnyékos meleg helyen, vékony rétegbe kiterítve szárítják. A meleg levegős szárításnál a folyamat 35 ºC alatt történik, mert magas hőfokon és gyors szárítással az illóolajtartalmából nagyon sokat veszítene alapanyag.
Hatóanyagai
A közönséges boróka az Európai Gyógyszerügynökség által hivatalosan is elismert gyógynövények közé tartozik. Tobozbogyója (Juniperi galbulus) illóolajat, gyantát, katechin típusú cseranyagokat, flavonoidokat, diterpénsavakat valamint cukrot tartalmaz. A desztillációval élőállított illóolajában (Juniperi aetheroleum) nagyobb mennyiségben α- és β- pinén, szabinén, β-mircén, limonén és terpinén-4-ol vegyületeket találhatóak.
Felhasználása
A középkorban pestisjárványok visszaszorítása érdekében az utcákon rakott máglyákon borókaágakat füstöltek. Nem minden alap nélkül: illóolajának baktérium- és gombaellenes hatásait in vitro kísérletekkel bizonyították. Napjainkban főleg a tobozbogyóját és illóolaját használják fel. Előbbiből nyert forrázatot magában vagy más gyógynövényekkel keverve alkalmazzák, vizelethajtóként, emésztőszervi görcsök esetén, valamint étvágyjavításra. Gyakori alkotórésze emellett a légzőszervi megbetegedések elleni teakeverékeknek. Lepárlással kinyert illóolaját külsőleg ízületi gyulladások, reuma és izomfájás kezelésre alkalmazzák.
Kellemes illata miatt a húspácok és füstölőszerek egyik alkotórésze. A grillezett húsok borókás füstben aromás ízt kapnak. Emellett használják még marinírozott halételek, pástétomok, szószok, főzelékek, saláták ízesítőjeként. Magas cukortartalma miatt a szeszipar már régen felfedezte. Az álbogyókat és a hajtásvégeket előbb erjesztik, majd lepárolják. A párlat felszínéről leválasztják az illóolajat és a visszamaradó folyadékot tisztítás után bepalackozzák. Ez a gin, amit Erdélyben fenyővíznek, a Felvidéken pedig borovicskának neveznek.
A népi gyógyászat régebben felhasználta még a boróka kátrányát (Pix juniperi) is, melyet a zöld részek lepárlása után nyernek ki. Szappanokat, kenőcsöket és szeszes oldatokat készítettek belőle melyet különféle bőrgyógyászati megbetegedések kezelésére alkalmazták (pl. pikkelysömör).
Klinikai vizsgálatokat sem a tobozbogyóval, sem pedig az illóolajjal nem végeztek. A tradicionális felhasználás és a preklinikai vizsgálatok alapján a boróka tobozbogyóját belsőleg emésztési panaszok (diszpepszia) enyhítésére, valamint vizelethajtóként lehet hatékonyan alkalmazni (vérnyomáscsökkentésre nem alkalmas). Az Európai Gyógyszerügynökség ajánlása szerint napi adagja 2 g naponta 2-3 alkalommal teaként (a gyári készítmények vizes és alkoholos kivonatokat is tartalmazhatnak). Az illóolaját külsőleg bedörzsölve vagy fürdővízbe cseppentve, ízületi és izomfájdalmak csillapítására lehet használni.
A boróka illóolaja nagy dózisban vesegyulladást okozhat. A méh simaizomzatát stimuláló hatása miatt a terhesség ideje alatt nem ajánlott a boróka használata.
